Bemutatkozás

Boglár története


  • A hajó besorolása: BOGLÁR MS. - H-11495-20 - típusú motoros személyhajó
  • Állapot: aktív
  • Utasbefogadó képessége: 50 Fő

Hajótörténet: 1935-ben a balatoni idegenforgalom egyenletes emelkedése indokolta a Boglár megépítését. A 18 méter hosszú, 4 méter széles, kishajó méretű járművet az alacsony kihasználtságú vonalakra tervezeték. A balatoni hajózás a világháborút követően legsötétebb időszakát élte át. A hajóflotta egyetlen tagja sem maradt sértetlen a front elvonulása után. 1945 márciusában a füredi kikötőben felrobbantották a Boglárt. A Balatoni Hajózási RT. volt az egyetlen magyar állami közlekedési vállalat, amely 1945-ben nem kapott rendszeres állami támogatást. Ennek ellenére elsőként, már májusban megkezdte hajóparkja helyreállítását és a hajózás megindítását. A hajókon szolgálatot nem teljesítő személyzettel még 1945 tavaszán megkezdték az elsüllyedt egységeik kiemelését, így a Boglárt is. A nagy helyreállítási és felújítási feladatok mellett a vállalat tisztviselői 1946 januárja óta, a munkások pedig februártól nem kaptak fizetést. A munkások hangulata igen elkeseredett volt; az igazgatóság a minisztérium segítségét kérte. A Közlekedésügyi Minisztérium a kérelmek nyomán 6,4 milliárd pengő államsegélyt igényelt a pénzügyminisztériumtól a tervezett újjáépítési munkákra, de a hitelt a vállalat csak az értékálló forint bevezetése után kapta meg. 1946-ban állami támogatásból kezdődött meg a Boglár helyreállítása. Az újjáépítés során a teljesen megsemmisült Sió motorját építették bele. 1960-ban új 85 lóerős Diesel motort kapott, mellyel óránként 19 kilométer megtételére vált alkalmassá. Ezután még közel 50 évig szelte a Balaton hullámait, majd 2009 szeptemberében üzemen kívül helyezték. Egy korszak zárult le ekkor a Boglár történelmében, de nem sejthették az emberek, hogy nem ezek voltak a Boglár utolsó útjai. 2011-ben ugyanis a hajót Csikász Lajos és Székely János vásárolták meg, akik azonnal hozzá is láttak a Boglár felújításához. 2013-ban ismét vízre szállt az akkor 78 éves sétahajó, és a Hármas-Körösön közlekedett a Gyomaendrődi kikötőből, majd pár évvel később a mezőtúri kikötő is otthont adott a hajónak és így a Hortobágy-Berettyón is láthattuk a legendás balatoni hajót. 2017-ben újabb lehetőség adódott, hiszen a hajó átkerült Szarvasra a Holt-Körösre és a mai napig is ott folytatja lenyűgöző küldetését.

Sétahajózás a Boglár motoros sétahajóval a Holt-Körösön. A 84 éves hajó 70 embert képes befogadni és az első zárt részének, illetve a lezárható félig-nyitott hátsó résznek köszönhetően bármilyen időjárásban képes közlekedni. Csoportoknak telefonos egyeztetés alapján egyedi időpontokban és helyszínen áll rendelkezésre a hajó. A hajón különféle programokkal, meglepetésekkel és rengeteg érdekességgel várjuk a vendégeket:

  • Büfé üzemel a hajó zárt részében, ahol különféle koktélokat és italokat szolgálunk fel.
  • Korosztályokra bontott feladatokkal, ismeretterjesztő játékokkal várjuk az iskolás és gyerek csoportokat.
  • Változatos akcióink egész szezonban elérhetőek lesznek.
  • Hétvégenként hangulatos járatainkkal színesítjük az estéket.
  • A hajó alkalmas rendezvények lebonyolítására is (születésnap, esküvő, céges rendezvény, stb.), melyre előre kell bejelentkezni.
  • A közel egy órás túra során a vendégek megismerkedhetnek a Holt-Körös élővilágával, illetve megtekinthetik Szarvas város egyes látványosságait a vízről.

Műszaki adatok: Épült1935, Balatoni Hajózási RT. Hajóépítő Üzeme, Balatonfüred, HU

  • Legnagyobb hossz: 17,97 m
  • Hossz a függélyek között: 17,67 m
  • Legnagyobb szélesség: 3,92 m
  • Szélesség a főbordán: 3,79 m
  • Fixpont magasság: 3,50 m
  • Oldalmagasság: 2,80 m
  • Legnagyobb merülés: 1,15 m
  • Vízkiszorítás: 29,5 t
  • Főgép típus: Láng OML 647
  • Főgép teljesítmény: 72 LE
  • Holtvizi sebesség: 16 km/h
  • Befogadó képesség: 50 fő
  • Főgépcsere 1960
  • Főgép típus: Csepel D 613
  • Főgép teljesítmény: 85 LE
  • Hajtómű típusa: C-261 irányváltó, 1:2,8 áttétel

Főgépcserék időpontjai (Csepel D-613):

1960 március, 1965, 1966, 1971, 1976, 1981, 1983, 1995, 2000. (2000-től Rekin irányváltó) Fridrich György gyűjtése alapján

Forrás: www.hajoregiszter.hu